Rólunk

Kisfiunk 2016-os születése után fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy nem a fővárosi nyüzsgésben szeretnénk őt fölnevelni. A multiknál töltött monoton hétköznapok után egy olyan világot szerettünk volna neki megmutatni és megteremteni, ami számunkra értéket képvisel, amelyben ki tudunk teljesedni. Így adta magát, hogy a családi gyökerekhez visszatérve Egerben telepedjünk le. Szőlőtermesztéssel és borkészítéssel kezdtünk el foglalkozni, kezdetben még megtartva a budapesti munkánkat, majd 2021-től már főállásként. 2020 nyarán megnyitottuk az apartmanunkat is Eger belvárosában, így a hozzánk borkóstolásra érkező vendégeknek már szállást is tudunk biztosítani.

Célunk, hogy folyamatosan kísérletezve és képezve magunkat, egyre magasabb szintű tudásra tegyünk szert ezen az új területen, s ezzel párhuzamosan egyre szebb borokat tudjunk megalkotni. Törekszünk a természetességre minden téren, így például kerüljük a gyomirtószerek használatát a szőlőben, a pincében spontán erjesztünk, és mellőzzük az adalékanyagok alkalmazását is.

Két hektáros szőlőterületet vásároltunk meg néhány éve a Gesztenyés dűlőben Andornaktályán, majd 2020 tavaszán plusz egy hektár betelepítésével már három hektárra duzzadt a birtokunk.

A Tóbérc dűlőben található Daróczi családi szőlővel kiegészülve így összesen négy hektáron gazdálkodunk, amelyeken Cabernet Sauvignon, Merlot, Kékfrankos és az új területen Syrah, Furmint és Sauvignon Blanc fajtákat termesztünk.

Pincénk a Szépasszonyvölgy lábánál található. Bejelentkezés alapján tudjuk a borok iránt érdeklődőket fogadni. Ha kíváncsi vagy ránk, keress minket az elérhetőségeinken, szeretettel várunk!

133779056_422003408986897_4801188481948113436_n
Daróczi_Vinotéka_2020_007 (1) (1)
Daróczi_Vinotéka_2020_071
Close Menu

Daróczi Vinotéka

AZ OLDALRA VALÓ BELÉPÉSSEL NYILATKOZOM, HOGY BETÖLTÖTTEM A KORT, MELYTŐL AZ ALKOHOLFOGYASZTÁS ENGEDÉLYEZETT ORSZÁGOMBAN.

Daróczi Vinotéka

AZ OLDALRA VALÓ BELÉPÉSSEL NYILATKOZOM, HOGY
BETÖLTÖTTEM A KORT, MELYTŐL AZ ALKOHOLFOGYASZTÁS ENGEDÉLYEZETT ORSZÁGOMBAN.